Kopp Mária, Szedmák Sándor, Lőke János, Skrabski Árpád: A depressziós tünetegyüttes gyakorisága és egészségügyi jelentősége a magyar lakosság körében

Kopp Mária, Szedmák Sándor, *Lőke János, **Skrabski Árpád

A depressziós tünetegyüttes gyakorisága és egészségügyi jelentősége a magyar lakosság körében

Megjelent: Lege Artis Med,7,3,136-144,1997, 1997. évi Lege Artis Medicinae I. dijas tanulmány
Dr. Kopp Mária egyetemi tanár, intézeti igazgató
Szedmák Sándor, matematikus
Dr. Lőke János, klinikai orvos
*SOTE Magatartástudományi Intézet
1089 Budapest, Nagyvárad tér 4.
Dr. Skrabski Árpád, ügyvezető elnök
**Kölcsönös Segélyegyleteket Támogató Alapítvány
Futócím: Depressziós tünetegyüttes gyakorisága.
A munka a T-013423 és T-016486/95 sz. OTKA, az 1-13 ETT, valamint az OEP Kockázatkezelő Kurratórium 1-01989/95 pályázatok támogatásával készült.

A depressziós tünetegyüttes gyakorisága és egészségügyi jelentősége a magyar lakosság körében

Összefoglalás

Országos reprezentatív felmérés segítségével elemeztük a depressziós tünetegyüttes előfordulását a 16 év feletti magyar lakosság körében. Míg 1988-ban a 16 év feletti lakosság 24,3%-a panaszkodott depressziós tünetekről, ezen belül 2,9% súlyos, feltétlenül kezelésre szoruló depresszióról, 1995-ben, ugyanazzal a kérdőívvel vizsgálva, depressziós tünetegyüttesről a megkérdezettek 3o,6%-a panaszkodott, ezen belül azonban igen jelentősen nőtt a súlyos depressziósok aránya, 7,1%-ra. 1988 és 1995 között a lakosság a depressziós tünetegyüttes szempontjából igen jelentősen polarizálódott, egyes rétegekben csökkent, míg a szociálisan lemaradó, elsősorban a nyolc általánost vagy kevesbbet végzettek, a munkanélküliek és az idősek között katasztrofálisan gyakorivá vált a súlyos depressziós tünetegyüttes. Az irodalmi adatokkal összhangban szoros kapcsolatot találtunk a társadalmon belüli szociális-gazdasági lemaradás és az elmúlt évi betegnapok száma között. Ha a depressziós tünetegyüttest is bevontuk az elemzésbe, a hátrányos szociális gazdasági helyzet a depressziós lelkiállapot közvetítésével vezetett magasabb megbetegedési arányokhoz. A depressziós tünetegyüttes tehát jelentős egészségügyi rizikófaktor, amelynek felismerése és kezelése az alapellátás szintjén is fontos a későbbi magatartási zavarok, egészségügyi következmények megelőzése céljából.

Kulcsszavak:

depressziós tünetegyüttes, epidemiológiai felmérés, szociális-gazdasági depriváció,megelőzésI.
BEVEZETÉS

A depressziós tünetegyüttes gyakoriságának, háttértényezőinek feltárása Magyarországon különösen fontos, mivel a depresszió az öngyilkossági magatartás fontos háttértényezője (1). Jelenleg a kutatás számára leggyümölcsözőbb a tünettani megközelítésmód. Jól körülírható tünetegyüttesek miatt szenved a népesség jelentős hányada, mint a tartós hangulatzavar, lehangoltság, a szervi megbetegedés nélküli munkaképesség csökkenés, alvászavarok. Mivel a felsorolt tünetek, tünetegyüttesek lényege a kimutatható szervi alap nélküli megbetegedés, ezek vizsgálatában a beteg szubjektív panaszainak alapvető jelentősége van.
Az 1950. után végzett valamennyi epidemiológiai felmérés legalább 20% körül pszichiátriai megbetegedési arányt állapított meg a teljes lakosságban (2,3). Hippius (4) átfogó elemzése kiemelte, hogy jól körülírható tünetegyüttesek miatt fordul orvoshaz a népesség jelentős hányada,és ezzel a ténnyel ma még nem számol megfelelően az egészségügyi tervezés.Számos vizsgálatot végeztek a népesség vagy egyes népességi rétegek mentális megbetegedési arányainak megállapítására. Hagnell (5) Svédországban végzett longitudinális felmérési eredményei szerint a "súlyos, vagy közepesen súlyos" depressziós tünetegyüttes előfordulási valószínűsége életük során a nők között 32.6%, a férfiak között 18.4%. Sturt (6) szerint a nők 20%-a, a férfiak 11.9%-a élt át élete során depressziós megbetegedést.
Losonczi (7) szerint a járóbetegellátásban a betegek 25-60%-a súlyosabb vagy kevésbé súlyos lelki természetű zavarokkal, neurózis, deperesszió, kimerültség különböző fajtáival kűzdenek. Az ilyen természetű bajok gyógyítására sem az orvoslás egésze, sem az egészségügy szervezetei nincsenek kellőképpen felkészülve.
A mentális megbetegedések megjelenési formái, illetve ezek orvosi értékelése az utóbbi évtizedekben drámai módon változott. Sartorius (8) leírja, hogy Afrikában a teljesen iskolázatlan lakosok nem voltak képesek felismerni saját depressziv hangulatukat, és egyáltalán nem panaszkodtak miatta. A valamilyen iskolázottsággal rendelkezők nem panaszkodtak maguktól, de felismerték a hangulatváltozást, ha az orvos rákérdezett. Az egyetlen beteg, aki magától felismerte depressziós állapotát, évekig tanult Angliában. -Kérdés,hogy a jelenség nem azt jelzi-e,hogy a hagyományos körülmények között élő afrikaiak valóban nem ismerik a depressziós lelkiállapotot, és igy nem csupán a kifejezési készségek hiányáról van szó?-
Másrészt a klinikai célokra kidolgozott diagnosztikai eszkköztár, mint a Diagnostic Interview Schedule (DIS) (9), nem alkalmas az általános népesség szűrésére. Blazer és mtsai. (10) újra elemezték az 1981-es (11) Epidemiological Catchment Area felmérésből azok adatait, akik depressziós tünetekről panaszkodtak. Mintegy 40%-uk depressziós és szorongásos tünetek együttesétől szenvedett, állapotuk azonban nem volt besorolható az akkor használatos DSM-III egyik diagnosztikai csoportjába sem. Ezek azok a betegek, akik valamilyen általános orvosi diagnózist kaptak, és kezelésük nem megoldott a jelenlegi egészségügyi rendszerben. Ez a felismerés vezetett a DSM-IV kidolgozásakor a "Kevert szorongásos és depressziós megbetegedés" (DSM-IV) leírásához, amely az utóbbi években az érdeklődés középpontjába került.

II.

MÓDSZEREK

Életkor, nem és terület szerint reprezentatív adatfelvételek segítségével vizsgáltuk 1988-ban, majd 1994-95-ben a magyar 16 év feletti lakosság egészségügyi panaszait, tüneteit, orvoshoz fordulási jellemzőit valamint ezek hátterében az életmód jellemzőket, a szociális, gazdasági, szociológiai és pszichológiai tényezőket. Az 1995-ös felmérés eredményeit összehasonlítottuk korábbi felmérésünk eredményeivel, így a változások, trendek vizsgálatára, követésére is módunk van.A jelen tanulmányban a felmérés adataiból a depressziós tünetegyüttes gyakoriságát, megoszlását, egészségi állapottal való összefüggéseit mutatjuk be, mivel a depressziós tünetegyüttest az egészségügyi panaszok, az orvoshoz fordulást befolyásoló legfontosabb háttértényezőnek találtuk.

A minták

A felmérések többlépcsős mintavétel segítségével történtek, a mintát a KSH állította össze. A felmérést kiképzett kérdezőbiztosok végezték, egy-egy interjú kb. 1 óra hosszat tartott. Kombinált kiválasztási módszert alkalmaztunk, a rétegzett mintavételt kombináltuk a többlépcsős mintavétellel. Első lépcsőben Magyarország településjegyzékéből választottuk ki a megfigyelni kívánt településeket úgy, hogy minden 5.000-nél nagyobb lélekszámú település bekerült a mintába, az 5.000-nél kisebb lélekszámú települések között a véletlen kiválasztás módszerét alkalmaztuk. A második lépcsőben választottuk ki a mintába került településeken belül a lakóhelyet városrész, utca, lakóház sorrendben. A kérdezőbiztos a kijelölt lakcímen egy személy adatait vette fel. Mivel a vizsgálat nem a háztartásra, hanem a háztartáson belül egy személyre vonatkozott, újabb mintavételt hajtottunk végre nem, kor, foglalkozás szerint, előre megadott ismérvek alapján.
Az 1988-as felmérés 21.000 személy, az 1994-ben végzett felmérés 6.000 személy, az 1995 első félévében végzett felmérés 12.372 személy adatait tartalmazza.
Ilyen méretű, nem kötelező felmérés esetén a visszautasítás nem kerülhető el. Abból a célból, hogy a visszautasításból eredő hibát lehető legkisebbre csökkentsük, a háromlépcsős mintavétel során a kérdezőbiztosok a megadott lakóházakból más, a minta kritériumainak megfelelő személyeket kérdeztek ki. A visszautasítási arány kis falvakban minimális volt, a helység méretének növekedésével arányosan emelkedett.

Kérdőívek

Az 1988-as kérdőív 107 kérdést tartalmazott a társadalmi-gazdasági helyzetre, életmódra, 148 kérdést a szükségletekre, 209 kérdést a testi-lelki egészségi állapotra és ezek háttértényezőire vonatkozóan. Az 1994-es felmérés kérdőíve azonos volt az 1988-as felmérés kérdőívével. Részben a tapasztalatok alapján, részben a támogatásból eredő kérdésfeltevés változása miatt az 1995-ös felmérés kérdőívét bővítettük az egészséggel, egészségügyi ellátással kapcsolatos "piackutatási" kérdéscsoporttal.

Beck Depresszió kérdőív (BDI) rövidített változata

A BDI (12) minden változóját lépésenkénti regreszióanalízis és faktoranalízis segítségével elemeztük korábbi felméréseink adatai segítségével. A legmagasabb Cronbach alfa értékű kilenc változó került be a rövidített változatba: a pesszimizmus, elégedettség -örömképesség hiánya, önvádlás, szociális visszahúzódás, döntésképtelenség, munkaképtelenség, alvászavar, fáradékonyság és a túlzott aggódás a testi tünetek miatt (13, 14, 15). A Beck és munkatársai által kidolgozott rövidített változat (16) igen hasonló az általunk kialakítotthoz. A Beck féle Depresszió kérdőív, illetve annak rövidített változata a depressziós tünetegyüttes súlyosságának egyik legmegbízhatóbb mérési módszere, a Van Riezen és Segal (17) féle kézikönyv szerint a pszichiáterek által végzett depresszió súlyossági becsléssel igen jól korrelál, tehát a BDI nagy megbízhatósággal alkalmas a depressziós megbetegedés súlyossági fokozatainak becslésére. A súlyos depressziós tünetegyüttes kritériumai a major depresszió klinikai kritériumainak felelnek meg.(18)
A rövidített kérdőív pontszámait, a nemzetközi standardoknak megfelelően, megbízhatóan átszámíthatjuk az eredeti pontszám értékekre (18,19):
0-9 pontszám - nincs depressziós tünetegyüttes
10-18 - enyhe depressziós tünetegyüttes
19-25 - közepesen súlyos depressziós tünetegyüttes
25 fölött - súlyos depressziós tünetegyüttes
Mindkét felmérés során ugyanazt a rövidített depresszió kérdőívet vettük fel, a két felmérés eredményei így összehasonlíthatóak.

Elmúlt évi betegnapok számának vizsgálata

Az elmúlt évi betegnapok számát közvetlen kikérdezéssel vizsgáltuk, az interjú célja az volt, hogy a megkérdezettek ismeretei szerint milyen betegségben hány napig voltak munkaképtelenek (munkaviszonytól függetlenül) az elmúlt évben. A KSH Évkönyvben szereplő 26 féle betegségre kérdeztünk rá egyenként. Két kérdést tettünk fel: az adott betegség miatt állt-e kezelés alatt élete során, valamint hogy az elmúlt évben hány napig volt munkaképtelen az adott betegség miatt.Tehát pl. megkérdeztük, hogy gyomor vagy nyombélfekély miatt állt-e kezelés alatt élete során, majd azt, hogy az elmúlt évben hány napig volt beteg gyomor vagy nyombélfekély miatt. A 26 féle megbetegedésre kapott elmúlt évi betegnapok számát minden kikérdezett személyre vonatkozóan összedtuk.

III.

EREDMÉNYEK

Az 1. ábra a depressziós tünetegyüttes három fokozatának gyakoriságát mutatja 1988-ban és 1995-ben (Az első fokozat a depressziós tünetegyüttes hiánya, ennek gyakoriságát az ábrán nem tüntettük fel.)
1988-ban a 16 év feletti népesség 24,3%-a panaszkodott depressziós tünetekről, tehát a megkérdezettek egynegyede. Közepesen súlyos és súlyos depressziós tünetektől szenvedett a megkérdezettek 7,5%-a, súlyos depressziótól 2,9%. Ugyanezzel a kérdőívvel 1995-re elsősorban a súlyos, feltétlenül kezelésre szorulók aránya nőtt. 1995-ben a megkérdezettek 31,8%-a panaszkodott depressziós tünetekről, 14,1% közepesen súlyos depresszióról, 7,1% súlyos depressziós állapotról. A depresszió ponszám átlagértéke a teljes lakosságban 1988-ban 6,7-0.01, 1995-ben 8,1-0,09 volt.
Míg 1988-ban depressziós tünetekről a férfiak 22,4%-a a nők 25,8%-a panaszkodott, ugyanez az arány 1995-ben a férfiak között 27,2%, a nők között 33,3%-ra emelkedett. Súlyos depresszióról 1988-ban a férfiak 2,8%-a, a nők 3,0%-a panaszkodott, ugyanezek az arányok 1995-ben a férfiak között 6,3%, a nők között 7,7%-ra emelkedtek (1.táblázat).
A depressziós tünetegyüttes gyakorisága az életkorral igen nagy mértékben emelkedik. Súlyos depressziós állapotról a 60-69 évesek 9,4%-a, a 70 év felettiek 14%-a panaszkodott 1988-ban, 1995-ben a 60-69 évesek 14,7%-a, míg a 70 év felettiek 22,5%-át jellemzi súlyos depressziós tünetegyüttes (2. táblázat). Az un. magyar tipusú öngyilkosság legfőbb jellemzője az időskori öngyilkosságok rendkívül magas aránya. 1988-ban a magyar öngyikossági arány 41,3 százezrelék, ugyanez az arány a 60 évnél idősebbek között 76,8 százezrelék volt. 1993-ra az öngyilkossági arány 38,7 százezrelékre csökkent, ezen belül a 60 év felettiek között 69,2 százezrelék volt.(2o,21)
Foglalkozás szerint a depressziós tünetek gyakorisága a vezetők és a tanulók csoportjaiban 1988 és 1995 között csökkent, ezzel szemben a súlyos depressziós tünetegyüttes aránya a segédmunkások között 1988-ban 3,5%, 1995-ben 7,0% volt (3. táblázat). A nyugdíjasok között ugyanez az arány 10%-ról 19,0%-ra emelkedett. Az 1988-as felmérésben nem szerepelt a "kisvállalkozói" réteg, az 1995-ös felmérés szerint közöttük a depressziós tünetegyüttes lényegesen ritkább, 13,5%-uk panaszkodik depressziós tünetekről, csak 1,9%-uk súlyos depressziós (3. táblázat).
Az iskolázottság a depressziós tünetegyüttes gyakoriságának és súlyosságának legfontosabb meghatározójává vált 1995-re (4. táblázat). 1995-ben a nyolc osztálynál kevesebbet végzettek több mint fele panaszkodott depressziós tünetekről, 15,6%-uk súlyos depresszióról. A 2. ábra a depresszió pontszám átlagértékeit mutatja az életkor és az iskolai végzettség szerinti alcsoportokban. Az alsó iskolázottsági rétegekben a 40-59 éves korosztály depresszió pontszám átlagértékei is meghaladják a kritikus 1o pont fölötti értéket.
A 3. ábra az iskolázottság szerinti csoportok depresszió átlagértékeit mutatja 1988-ban, 1995-ben, valamint a munkanélküliek között az aktív korú (16-60 éves) lakosság körében. Az iskolai végzettség egészségvédő jelentősége rendkívüli mértékben fokozódott a rendszerváltozás időszakában, az alacsony végzettségűek csoportátlaga a súlyos depresszió határa fölé került. Ugyanakkor a munkanélküliek között a diplomások depresszió értékei is igen magasak, tehát a munkanélküliség számukra különösen kontrollvesztett állapotot jelent, hiszen kevéssé vannak olyan kompenzálási lehetőségeik, mint pl.a szakmunkásoknak. Az 4. és 5. ábra a saját alkalmazási helyzet, valamint az apa alkalmazási helyzete és a depresszió pontszám átlag közötti összefüggést mutatja az aktív korú lakosság körében. Különösen megdöbbentő, hogy míg 1988-ban az apa alkalmazási minősége nem befolyásolta lényegesen a depressziós állapotot,
1995-re ez a tényező igen lényegessé vált. Tehát a változó társadalmi körülmények között a társadalmi mobilitás lehetőségei beszűkültek, a családi háttér, kapcsolatrendszer jelentősen befolyásolja a megbirkózási képességeket, és ezen keresztül a depresszió kialakulását.
A depresziós tünetegyüttes összpontszáma a dunántúli megyékben lényegesen alacsonyabb, mint a Dunától keletre Csongrád megye kivételével (6.ábra).
Megállapíthatjuk tehát, hogy a depressziós tünetegyüttes 1988 és 1995 között nem emelkedett egyenletesen a magyar lakosság körében. Legsúlyosabb a romlás az alacsony iskolázottságú és a munkanélküli rétegekben, valamint az idősek között.

IV.

MEGBESZÉLÉS

Az utóbbi évtized egyik fontos népegészségügyi felismerése, hogy a civilizált országokban súlyos egészségügyi veszélyeztető tényező a társadalmon belüli viszonylag rosszabb szociális-gazdasági helyzet. Ha a halálozási és megbetegedési adatokat a hagyományos kockázati tényezők, mint a dohányzás, elhízás, mozgásszegény életmód szerint korrigálják, ezeknél lényegesebb kockázati tényezőnek találták a relatíve rosszabb szociális helyzetet (22,23). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Angliában több évvel korábban hal meg egy segédmunkás, mint a diplomás, még akkor is, ha nem iszik, dohányzik többet. Marmot és munkatársainak (22, 23) vizsgálatai a legismertebbek, ahol angol közalkalmazottak között mutatták ki, hogy az alkalmazási szint igen szoros fordított kapcsolatban áll a halálozási arányokkal, valamint elsősorban a koszorúér megbetegedések és az angina, EKG-val kimutatható ischemia, valamint a krónikus nem fertőző légúti megbetegedések gyakoriságával. Lahelma és Valkonen (24) összehasonlították a szociális egyenlőtlenség és egészség nemzetközi vizsgálatainak eredményeit a finn adatokkal és azt találták, hogy mind a halálozás, mind a megbetegedési arányok, mind az észlelt egészségi állapot legszorosabb kapcsolatban a társadalmon belüli különbségekkel áll. Ezek a különbségek azonos országokon belül és nem országok között mutathatóak ki. Mivel a modern nyugat-európai társadalmak megfelelő táplálkozási feltételekről, lakásviszonyokról és orvosi ellátásról gondoskodnak az egész társadalom számára, felvetődik a kérdés, mi lehet az oka, hogy a viszonylag rosszabb szociális-gazdasági helyzet mégis a legfontosabb kockázati tényező?
Míg a fejlődő országok esetében az egészségi állapot a nemzeti jövedelemmel arányosan növekszik, a fejlett (OECD) országokban minél nagyobbak az országon belüli jövedelem illetve szociális különbségek, annál magasabbak a halálozási arányok (25). Ennek kitünő illusztrációja Japán és Nagy-Britannia példája. 1970-ben a két országban a várható élettartam és a nemzeti jövedelem szinte azonos volt. Azóta a japán társadalmon belüli iskolázottsági és jövedelmi különbségek drámaian csökkentek, és ma a legalacsonyabbak valamennyi statisztikát vezető ország közül - ezzel párhuzamosan a japán várható élettartam a világon legmagasabbá vált, aminek táplálkozási, egészségügyi, vagy megelőzési magyarázatát nem találják. Ugyanezen idő alatt Angliában jelentősen nőttek a társadalmon belüli jövedelemkülönbségek, és a várható élettartam tekintetében a viszonylag rosszabb helyzetű országok közé kerültek. Svédországban szintén igen alacsonyak a belső jövedelemkülönbségek, náluk a segédmunkások várható életkora is magasabbá vált, mint az angol legfelső szociális rétegeké.
Felméréseink adatai alapján úgy találtuk, hogy a rosszabb szociális-gazdasági helyzet nálunk is magasabb megbetegedési arányokkal jár együtt. (A "Betegnapok" a kérdőív szerinti elmúlt évi betegség miatt munkaképtelen napok száma, munkaviszonytól függetlenül) (5. táblázat). Többváltozós elemzéseink szerint azonban a viszonylag rosszabb szociális-gazdasági helyzet nem önmagában, csupán a depressziós tünetegyüttes közvetítésével eredményez magasabb megbetegedési arányokat.Tehát nem önmagában a nehéz szociális helyzet, hanem a viszonylagos lemaradás szubjektív átélése a leglényegesebb egészségügyi veszélyeztető tényező. Ha valakinek nincs gépkocsija, és emiatt úgy érzi, hogy lemaradt, hogy családjának nem tud megfelelő feltételeket teremteni, akkor ez a lelkiállapot az, ami fokozza mind a lelki, mind a testi egészség romlását.
A 7. ábra hierarchikus loglineáris elemzés segítségével - amely módszer a valódi kölcsönhatások kiszűrésére alkalmas több változó között - mutatja be a szociális-gazdasági helyzet, a depresszió és a betegnapok közötti kölcsönhatásokat 1995-ben. Az összekötő vonalak vastagsága a kapcsolat erősségét mutatja. Az ábra alapján nyilvánvaló, hogy a végzettség kivételével a szociális-gazdasági hátrányosabb helyzet (a gépkocsi hiánya, alacsony foglalkozási státusz, saját nyaraló hiánya, az apa alacsonyabb foglalkozási helyzete, a lakás rossz komfortfokozata) elsősorban a depressziós tünetegyüttes közvetítésével vezet magasabb megbetegedési arányokhoz. Az alacsony iskolázottság mind önmagában, mind a depressziós tünetegyüttes közvetítésével egyaránt súlyos kockázati tényező.
Érdekes módon, 1988-hoz hasonlítva, az aktív (16-55 éves) nők között 1995-re a depresszió közvetítő szerepe a szociális-gazdasági helyzet és a betegnapok száma között sokkal lényegesebbé vált. 1988-ban csupán a család általános helyzetének mutatói befolyásolták jelentősen a nők depressziós állapotát, míg 1995-ben a saját foglalkozásuk, iskolázottságuk jelentősebb tényezővé vált (15). Vizsgálataink eredményei azt jelentik, hogy a szociális-gazdasági lemaradás és az egészségi állapot közötti igen szoros összefüggés nagyrészt a depressziós lelkiállapoton, reménytelenségen keresztül érvényesül.
Mi a fenti összefüggések jelentősége az utóbbi évtizedek katasztrófálisan romló magyar egészségügyi állapotával kapcsolatban? Míg 1970-ben szinte azonosan alacsony életszínvonalon élt a lakosság nagyrésze, a nyolcvanas évek végére a társadalom jelentős hányada lényegesen magasabb szociális-gazdasági helyzetet ért el, egy vagy több gépkocsit, saját tulajdont, lényegesen magasabb jövedelmet szerzett. Azaz a társadalmon belüli viszonylagos különbségek emelkedtek jelentősen.
Önrontó kör kialakulását feltételezhetjük a viszonylagos szociális-gazdasági lemaradás és a depressziós tünetegyüttes között, ami együttesen jelentős oki szerepet játszik a magasabb megbetegedési és halálozási arányok hátterében. Nem önmagában a rossz szociális-gazdasági helyzet, hanem a viszonylagos lemaradás a leglényegesebb tényező, hiszen az egységesen alacsony életszínvonal mellett a 70-es évekig a magyar egészségügyi statisztikák lényegesen jobbak voltak Európa más országaihoz viszonyítva. A gyors szociális-gazdasági változások között a lemaradók folyamatosan önmagukat vagy a környezetet hibáztathatják, jövőjüket reménytelennek láthatják, állandó kontrollvesztést, tehetetlenséget élhetnek át, amiért nem képesek megszerezni a gépkocsit, a jobb lakáskörülményeket, a magasabb jövedelmet, míg a környezetükben számos ember képes minderre. A saját helyzet negatív érzelmi minősítése, a tehetetlenség, reménytelenség, a saját helyzet feletti kontroll elvesztésének érzése a depressziós állapot kialakulásának legfőbb háttértényezője. Ez az életérzés a társadalom gyors polarizálódásának időszakában, különösképpen amikor a társadalom többsége csupán az egyéni boldogulást tekinti célnak, igen gyakorivá válik.
Két tényező különösen jelentős abból a szempontból, hogy itt ok-okozati kapcsolatokat is felismerhetünk. Az ábrákból nyilvánvaló, hogy az apa alkalmazása meghatározó tényező a későbbi depresszió és rosszabb egészségi állapot szempontjából. A családi háttér tehát jelentős mértékben meghatározza a későbbi viszonylagos lemaradást.A tanultság tekintetében feltételezhetjük azt is, hogy depessziós személyiségjegyek esetén a fiatalok kevésbé képesek helytállni a továbbtanulásért folyó versenyben. Valószínűleg azonban fontosabb tényező, hogy a depressziós tünetek annak a frusztrációnak következményei, hogy a fiatal szeretne továbbtanulni, de nem képes erre. Vizsgálatunk korábbi eredményei ezt a feltételezést támasztják alá (14), mivel a depresszió háttértényezői között kiemelten szerepelt a továbbtanulás akadályozottsága.
Ha a depresszió a magasabb morbiditási (megbetegedési) arányok fontos háttértényezője, ennek többféle magyarázata lehet. A depressziós állapot befolyásolja az észlelt egészségi állapotot és munkaképtelenséghez vezethet szervi megbetegedés nélkül is. Igen szoros kapcsolat van az önkárosító magatartásformák és a depresszió között, mind a dohányzás, alkoholfogyasztás, különösképpen pedig az öngyilkossági magatartás lényegesen gyakoribb a depressziósok között .(26,27,28,29,3o)
A tartós hangulati zavartól, depressziós állapottól szenvedők fogékonyabbak a különböző megbetegedésekre, ugyanakkor kevésbé képesek szociális helyzetük javítására, ami az önrontó kör tartós fennállásához vezethet. Az utóbbi évtizedekeben írták le, hogy a depresszió vagy az un. vitális kimerültség a koronária megbetegedések fontos háttértényezője (31,32,33). A helyzet feletti kontroll lehetőségének hiánya (34), az un. tanult tehetetlenség, vagy tanult reménytelenség, amit Seligman (35) szerint a depresszió legmegfelelőbb modelljének tekinthetünk, csökkent immunológiai aktivitással jár és befolyásolja a tumornövekedést (36), valamint a különböző fertőzésekkel szembeni fogékonyságot (37).
Vizsgálataink eredményei szerint, az irodalommal összhangban (38) , a depressziós tünetegyüttes és megbetegedések aránya abszolut értelemben -a diagnosztikai szemléletváltástól függetlenül is- növekedett a magyar társadalomban, és igen súlyos egészségügyi kockázatot jelent. Ezért tehát mind az alapellátás szintjén, mind a megelőzési programokban kiemelt feladat a depressziós tünetegyüttes, megbetegedés, mint pszichoszociális kockázati tényező felismerése és adekvát kezelése.

Irodalom

1.Rihmer Z, Belső N, Barsi J, György S. Depresszió és öngyilkosság, LAM 1995; 5 (12):1074-1081.
2. Buda B, Oláh T, Pécsi T. Neurózis. Origo Press, Budapest, 1988.
3. Dilling H, Weyerer S. Prevalence of mental disorders in the smalltown rural region of Traunstein (Upper Bavaria). Acta Psychiatr. Scandinavia 1984; 69: 60-70.
4. Hippius. Medikamentöse Therapie der Panik-Reaction. Proc of 14th Danube Symposium of Psychiatry, Budapest, 1990.
5. Hagnell O, Lanke J, Rorsman B, Ojesjo L. Are we entering an age of melancholy? Depressive illnesses in a prospective epidemiological study over 25 years: the Landby study, Sweden, Psychol. Med. 1982; 12:279-289.
6. Sturt E, Kumakura N, Der G. How depressing life is. Life-long morbidity risk for depressive disorder in the general population. J. Affective Disorders 1984; 7:279-289.
7. Losonczi Á. A kiszolgáltatottság autonómiája az egészségügyben. Budapest: Magvető, Gyorsuló idő sorozat, 1986.
8. Sartorius H, Bohecek N. A mentális megbetegedések patomorfózisának változásai. Psychiatria Hungarica 1987; 2, 1: 3-6.
9. Robins L N, Helzer J E, Cronghan J, Rotchliff K S. National Institute of Mental Health Diagnostic Interview Schedule: Its history, characteristics and validity. Arch. Gen. Psychiatry 1981; 38:381-389.
10. Blazer D, Swartz M, Woodbury M, Manton KG, Hughues D, George LK. Depressive symptoms and depressive diagnoses in a community population. Arch Gen Psychiatry 1988; 45, 1078.
11. Regier DA. The NIMH Epidemiological catchment area program. Arch. Gen. Psychiatry 1984; 41:934-941.
12. Beck AT, Ward CH, Mendelsohn M, Mosk J, Erbaugh J. An inventory for measuring depression, Archives of General Psychiatry 1961; 4:561-571.
13. Kopp MS, Skrabski Á. Összehasonlító mentálhigiénés vizsgálatokhoz ajánlott módszertan. Végeken 1990; 2:4-24.
14. Kopp MS, Skrabski Á. Magyar lelkiállapot. Budapest: Végeken Kiadó. 1992.
15. Kopp M, Skrabski Á, Szedmák S. Socioeconomic factors, severity of depressive symptomatology, and sickness absence rate in the Hungarian population. J. Psychosom. Res. 1995; 39, 8:1019-1029.
16. Beck AT, Beck RW. Shortened version of BDI. Post Grad Med 1972; 52:81-85.
17. Van Riezen H, Segal M. Comparative Evaluation of rating scales for clinical psychopharmacology, Elsevier, Amsterdam, New-York, 1988.
18. Kopp M, Fóris N. A szorongás kognitív viselkedésterápiája, Budapest: Végeken, 1993.
18. Eaves G, Rush AJ. Cognitive pattern in symptomatic and remitted u unipolar major depression. Abnorm Psychol 1984; 93 1:31-40.
19.Kopp M, Fóris N. A szorongás kognitív viselkedésterápiája, Budapest: Végeken, 1993.
2o.Demográfiai Évkönyv, 1988, KSH, Budapest
21.Demográfiai Évkényv,1993,KSH,Budapest
22. Marmot MG, Kogevinas M, Elston MA. Social/economic status and disease. Annual Rev Public Health 1987; 8:111- 135.
23. Marmot MG, Smith GD, Stansfeld S, Patel C, North F, Head J, White I, Brunner E, Feeney A. Health inequalities among British servants: the Whitehall II study. Lancet 1991; 337:1387-1393.
24. Lahelma E, Valkonen T. Health and social inequities in Finland and elsewhere. Soc Sci Med 1990; 31:257-265.
25. Wilkinson RG. The epidemiological transition: from material scarcity to social disadvantage? Daedalus 1994; 123,4:61-77.
26.Lerman C,Audrain J,Orleans CT, Boyd R,GoldK,Main D, Caporaso N.Investigation of mechanisms linking depressed mood to nicotine dependence.Addict. Behav.1996,21,1:9-19.
27.Aubin HJ,Tilikete S.,Barrucand D.Depression and tabagisme.Encephale 1996,22,1:17-22.
28.Herrera-Castanedo S,Vazquez-Barquero JL, Gaite L,Diez-Manrique JF, Pena C,Garcia-Usieto E. Alcohol consumption in a rural area of Cantabria Soc. Psychiatry-Psychiatr Epidemiol.1996,31,3-4: 199-2o6.
29.Kopp M,Skrabski Á. Alkalmazott magatartástudomány, A megbirkózás egyéni és társadalmi stratégiái,1995,Corvinus, Budapest
3o.Rihmer Z,Rutz W,Pihlgren H Depression and suicide on gotland.An intensive study of all suicide begfore and after a depression training programme for general practicioners.J. Affect Disord 1995,35: 147-152.
31. Falger P, Appels A. Psychological risk factors over the life course of myocardial infarction patients. Advances in Cardiology 1982; 29:132-139.
32. Appels A. The year before myocardial infarction. In: Biobehavioural bases of coronary heart disease (Eds. Dembroski TM, Smidt H, Blumchen G) Karger, Basel, 1983
33. Frasure Smith N, Lesperance F, Talajic M. Depression and 18 month prognosis after myocardial infarction, Circulation 1995; 15, 91, 4:999- 1005.
34.Endrőczi E. Stress és az immunrendszer Psychiatria Hungarica,1989,4,2:1o7-118.
35. Selgman MEP.Helplessness: on Depression, Betterworth,Boston, 1975
36.Sklar L, Anisman H. Stress and coping factors in fluence tumour growth. Science 1979; 205:513-515.
37. Lázár I. Pszichoneuroimmunológia. Budapest: Végeken, 1991.
38.Wittchen HU,Lifetime risk of depression,Br. J. Psychiatry,1994,165:16-22.

	[A pénztárakról] [Tagszervezeteink] [Magunkról] [Munkatársak] [Oktatás] [Etikai kódexek] [Jogvédelem] [Publikációk] [Sajtó] [Aktualitások] [Hírlevelek] [Hírlevél archívum] [Fórum] [Könyvajánló] [Fontos linkek] [Keresés] [E-mail] [Főlapra] [Angol oldalak]