Csak a bizalom lehet az alapja az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak működésének

     A hamburgi közlekedési világkonferencián, a nyolcvanas évek elején már arról folyt a vita, hogy a modern elektronika képes lesz-e kiváltani a közlekedés nagy részét. Mi a következménye annak, ha megbeszéléseket, esetleg testületi üléseket több ezer kilométer távolságban lévő személyek televízió képernyő előtt ülve bonyolítanak le, ahelyett, hogy repülőgépre szállva valahol találkoznának. Kiderült, hogy a megbeszéléseknek ezt a módját éppen a pénzvilág szakértői veszik kevésbé igénybe. Ennek oka, hogy a pénzügyi tárgyalások igen bizalmas jellegűek. Amikor egy banktisztviselő hitel odaítéléséről dönt, számára egzisztenciális kérdés, hogy visszatérül-e a befektetés. A hitelt felvevő számára is egzisztenciális kérdés, hogy ha belekezd egy vállalkozásba, biztosan és idejében megkapja a pénzt. Két személy egzisztenciálisan függő helyzetbe kerül egymástól. Bízniuk kell egymásban. Mindkét fél tájékozódik, megismeri a másik személy illetve szervezet múltját, hitel és fizetőképességét, de ez nem elég. A személyes találkozás során a teljes úgynevezett "metakommunikációra" is szükség van. Ez azt jelenti, hogy nem csak a verbális, a szóban kifejezett közlések érdekesek, hanem a másik testtartása, arcjátéka, arcrándulása, mozgása által tudatosan vagy öntudatlanul közvetített információk is. A televíziós közvetítés során ennek az információnak egy része torzul vagy elvész. A távközlés bizonyos formáinak ezért van korlátozott jelentősége a pénzvilág számára.

     Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztáraknál hasonló a helyzet. Igen súlyos egzisztenciális döntés az egyén számára, hogy melyik pénztárra bízza a nyugdíjalapját. Mindenki számára intő jel Angliában a kárvallott nyugdíjasok tömege, akik valamilyen kárpótlást próbáltak keresni az angol kormánynál, amikor a Maxwell botrány kapcsán kiderült, hogy nyugdíjalapjuk eltűnt. Ezt elkerülendő, mit tehet egyetlen személy vagy család a nyugdíjpénztárak és pénzintézmények szövevényében? A beszerzett információk birtokában nagy gonddal végig kell gondolnia, hol talál a pénztárak igazgatótanácsaiban olyan személyeket, akik hitelesek és tettek már valamit a közösség, a közjavak érdekében. Azt kell mérlegelnie, kikben bízhat. Az angol szóhasználat eltér a magyartól, az igazgatótanács tagjait a bizalom szóval hozza összefüggésbe "trustee"-nak hívja.

     A bizalom alapja a nevelés során kialakított közmegegyezés arról, hogy mit kell nekem tennem, és ha megteszem, milyen választ várhatok el a másiktól. A közgondolkodás a közös világképen alapuló ésszerű és etikus cselekvést jelenti, amely felöleli az emberi együttélés minden aspektusát. Magyarországon erre azt mondjuk, hogy józan paraszti ész. Ha bemegyek egy kocsmába és iszom egy fröccsöt, eszembe sem jut, hogy a kocsmáros esetleg megmérgezhet. A kocsmárosnak ugyan eszébe juthat, hogy fizetés nélkül távozom majd, de csak akkor fordít rám különös figyelmet, ha a viselkedésemmel erre alapot adok. A bizalom alapja az, hogy kiszámítható számomra más emberek magatartása, tudom azt is, hogy megfelelő viselkedés esetén a többiek nem hagynak cserben. Akik nem hajlandók e közös normákat teljesíteni, azokat elkerülik, azokkal nem kötnek üzletet, nem hitelképesek. A pénzvilág szereplői is, a pénztárak is nagy gonddal vigyáznak ezért a jó hírükre, a megbízható működésükre.

     A funkcionalista szociológusok kollektív tudatról illetve értékkonszenzusról beszélnek, amelyet a társadalom minden tagja a neveltetése során elsajátít, és amely összehangolja a társadalom tagjainak működését. Durkheim szerint a kollektív tudat meggyengülése felszabadítja az önző individuális törekvéseket, ami olyan társadalomhoz vezet, ahol mindenki mindenki farkasa. Az ilyen társadalmak sok esetben teljesen elpusztítják önmagukat. Ilyen lehetett a Húsvét szigetek tragédiája, ahol a feltételezések szerint, az egymással harcban álló emberek elpusztították környezetüket majd önmagukat. A közmegegyezés, a kollektív tudat egy társadalom közkincse. A társadalom minden tagja munkálkodik e közkincs fenntartásán és gyarapításán, amíg néhányan önző törekvéseiktől sarkallva megpróbálják a közmegegyezést és a társadalom tagjainak biztonságérzetét gyengíteni.

     A fejlett ipari országokban és különösképpen az Egyesült Államokban egy kialakuló bizalmi válságnak lehetünk szemtanúi. A bizalmi válságot olyan csoportok gerjesztik, amelyek hatalom vagy profit reményében túlteszik magukat az addig kialakult közmegegyezésen, ezzel megrendítve a közintézményekbe és üzleti vállalkozásokba vetett bizalmat. A bizalmi válsággal egyidőben megjelennek a társadalom immunreakciói, amelyek civil szervezetek és szakértők, szakértői csoportok véleményében kapnak egyre erőteljesebb hangot. Ez a közép-európai országok számára azért érdekes, mert amikor a rendszerváltást követően, mint újdonsült demokráciák felvesszük a kapcsolatot a fejlett világgal, a rengeteg elméleti ismeret és gyakorlati tapasztalat mellett átvesszük a problémákat, az ott kibontakozó bizalmi válságot is. A közép-kelet-európai országok diákokhoz hasonlítanak, akik felkeresik igen bölcs és nevelésükön fáradozó professzorukat. A professzor történetesen náthás, és az első találkozáskor a diákok nem kapnak mást csak néhány vírust. Kérdés: van-e a közép-kelet-európai országoknak megfelelő immunrendszere a fertőzés - ez esetben a bizalmi válság leküzdésére?

     A bizalmat olyan tisztességtelen piaci magatartás ássa alá, amelynek nincs következménye az elkövetőjére vonatkozóan. Erre példa, ha egy üzleti cég vezetője minisztériumi megbízást kap, ezt elvállalja, de egyidejűleg nem mond le az üzleti tevékenységéről. Ilyen esetben nyilvánvaló az összeférhetetlenség, hiszen nem képviselhet valaki egy időben két érdeket, a részvényesek érdekét és közérdeket. Másrészről tisztességtelen a többi piaci versenytárssal szemben, ha valaki saját előnyére alakíthatja egy állam jogalkotását. A közgondolkodásunk számára nyilvánvaló, hogy ugyan az a személy egy időben nem lehet futballbíró is és az egyik csapat játékosa is. Ha ilyen helyzet előáll és ezt a civil szervezetek, a szakmai közvélemény a sajtóban nem teszi szóvá, nem történnek lépések a helyzet rendezésére, ez a társadalom immunrendszerének működésképtelenségét jelenti.

     Jó példa az amerikai társadalom immunrendszerének működésére Francis Fukuyama új könyve, amelynek címe a "Bizalom, szociális erények és a jóllét". Fukuyama tipikus posztmodern szociológus, aki nem elméleteket gyárt, hanem a hasznos ismereteket keresi. Számos nemzeti kultúrát vizsgált meg abból a szempontból, melyek azok a rejtett elvek, amelyek a jólét kialakulását elősegítik. Fukuyama kutatási eredményei egyaránt kihívást jelentenek a konzervatív, szabad piacot hirdető közgazdáknak, és azoknak a technokratáknak (kommunisták, nemzeti szocialisták) akik az egyéni magatartás és erőfeszítés jelentőségét kétségbe vonják. Fukuyama azt találta, hogy a gazdasági élet szorosan függ a nemzeti kultúrától. A közmegegyezésből származó morális korlátok alapozzák meg a társadalomban azt a bizalmat, ami a prosperitás, a jólét forrása. Szerinte nagyfokú bizalom jellemzi a német és japán társadalmat, ezzel magyarázható a német és japán csoda. Alacsonyszintű a bizalom Kínában és a mediterrán országokban. Szerinte Amerikában ugyan máig él a szabad piacgazdaság és individualizmus mítosza, mégsem ez magyarázza az ország prosperitását, hanem a hosszú időn át az egész országra jellemző bizalom. Ha nem sikerül e bizalmat helyreállítani, az Egyesült Államok el fogja veszíteni vezető szerepét.

     Philip K. Howard jogász a "A józan ész halála" c. könyvében a bizalom elvesztésének egy más aspektusát vizsgálja. Szerinte az amerikai törvénykezés a felső középosztály és a felső tízezer életformáját képezi le. Ez minden józan észnek ellentmondó jogszabályokat eredményez, amelyeknek végrehajtása igen költséges. Például az emeletes házakban olyan liftek beszerelését írják elő, amelyek megfizetésére a szegényebb rétegek nem képesek, így ők nem kapnak építési engedélyt. Csak a gazdagok és a hajléktalanok életformájára van így lehetőség. Nyilvánvaló, hogy a józan észt nem lehet törvényekkel helyettesíteni. A törvények ugyan az emberi együttélés szabályait súlyosan megsértőket büntetik, de nem mindig szolgálják a kölcsönös bizalom kialakulását.

     Fukuyama eredményeit igazolni látszanak orvosi epidemiológiai vizsgálatok, amelyek nem a gazdasági jólétre, hanem az egészség megtartására vonatkoztak, és az egészséget hozták kapcsolatba a bizalommal. Rosenman és munkatársai a szívinfarktus szempontjából veszélyeztető tényezőket vizsgálták. Japánban élő férfiak között a szívinfarktus miatti halálozás hat-nyolcszor alacsonyabb, mint a legtöbb észak-amerikai és európai országban. Ezzel szemben az Egyesült Államokban felnevelkedő japán férfiak között már lényegesen gyakoribb a szívinfarktus, tehát a különbséget nem lehet etnikai okokkal magyarázni. Több száz háttértényező elemzése során az ellenséges, cinikus magatartásban találták meg azt a veszélyeztető tényezőt, amely a szívinfarktus magas arányát magyarázta. Orvostanhallgatókon végzett több évtizedes követéses vizsgálatok is bizonyították, hogy aki úgy vélte, "az emberek általában aljasok, önzőek és ki akarják használni a másikat" lényegesen hamarabb szenvedtek el szívinfarktust, mint azok, akik bíztak és bízhattak az őket körülvevő embertársaikban.

     1988-ban és 1994-95-ben végzett országos reprezentatív felmérés keretében Kopp Máriával többek között azt vizsgáltuk a fiatalok körében, mi lehet a cinikus, bizalmatlan magatartás kialakulásának oka. Azt találtuk, hogy ez a magatartás azokra a fiatalokra volt jellemző, akik azt állították, hogy nem bízhatnak szüleik, illetve rokonaik segítségében. Valóban pszichológiai tény, hogy a bizalom képessége a kisgyermekkori anya-gyermek kapcsolatban alakul ki. Sérült családokban, vagy dolgozó kisgyermekes anyáknál a gyermeknek esetleg nélkülöznie kell az anya közelségét, így ez a pszichológiai képesség kevésbé alakul ki. Ez a gyermekkori hatás azt eredményezheti, hogy az illető idősebb korban sem képes a mások iránt érzett felelősségre, a kollektív tudat a kölcsönös bizalom elsajátítására és gyakorlására.

     Több oldalról körüljártuk a bizalmat, amely többek között az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak működésének is legalapvetőbb mozzanata. Azt is tapasztalhatjuk, hogy Magyarországon szintén fellelhetők a bizalmi válság jelei. Kérdés mit tehetünk a bizalmi válság orvoslása érdekében. Az elmondottakból kiderül, hogy a bizalom felépülésében a családnak, az anya-gyermek kapcsolatnak és az oktatásnak van döntő jelentősége. Minden olyan beavatkozás, amely a kisgyermekkori anya gyermek kapcsolatot lehetetleníti el, vagy tömegek kiszorítását eredményezi az oktatási intézményekből, a fejlett országok bizalmi válságának importjaként fogható fel. Nyilvánvaló, hogy a családok és az oktatási intézmények jelentik az országnak azokat az életfontosságú funkcióit, amelyek a kiutat adhatják a bizalmi válságból és a gazdasági nehézségekből.

     A bizalom megtartása a civil szervezeteken, így többek között az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakon múlik. E szempontból igen lényeges a Magyar törvényben megfogalmazott alapelvek mindegyike. Bármelyik elvet elhagynánk, egy más típusú intézmény keletkezne. Minden civil szervezetnél, így a pénztáraknál is a legfontosabb az önkéntesség elve. A pénztárakhoz önként csatlakozók képezhetnek olyan közösséget, amely erősíti a pénztártagok bizalmát, öntudatát, csökkentheti kiszolgáltatottság érzetüket. A MÁV Önkéntes Támogatási Alapjának közgyűlésén tapasztalhattam, mit jelent ez a kölcsönös segélyegylet a tagjai számára. Ezek az emberek sohasem érzik magukat teljesen magukra hagyottnak, hiszen ha már nem tudnak magukon segíteni, valamilyen segítségre mindig számíthatnak e nagy szakértelemmel és odaadással irányított közösségtől. A szabadon választható kötelező rendszerek viszont éppen ellenkezőleg, néhány üzleti vállalkozásnak szolgáltatnának ki tömegeket, mint ahogy ez Chilében történt, fokozva a bizalmatlanságot és kiszolgáltatottságot. Nem véletlen, hogy e technokraták (social engineering) által kidolgozott rendszert - az eredeti elképzeléseknek megfelelően - csak Pinochet diktatúrájában lehetett megvalósítani. Kötelező szervezetek, így a társadalombiztosítás csak úgy fokozhatják a bizalmat, ha van mögöttük állami garancia, és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakhoz hasonlóan garantált a közhasznú (not-for-profit), továbbá a demokratikus működésük. Ez azt jelenti, hogy a szervezet működtetésében jelentős a munkavállalói befolyás kell érvényesüljön. Ugyanígy lényeges elv a kölcsönösségből fakadó szolidaritás, és a függetlenség elve, amelyek egyaránt jellemzőek a társadalombiztosításra és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakra.

     Visszatérve arra a kérdésre, hogy mit tanácsolhatunk azoknak az egyéneknek vagy családoknak, akik azon töprengnek, milyen szervezetre bízzák a nyugdíjalapjukat, jó szívvel csak azt lehet ajánlani, hogy olyan nyugdíjpénztárakat keressenek, ahol az igazgatótanács tagjaiban megbíznak. A bizalomnak az illető személyek korábbi közérdekű szereplésén túl az lehet az alapja, mennyire elkötelezettek az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak minden alapelvének érvényesítésére és vették-e a fáradtságot a szükséges szakismeretek elsajátítására.