A PÉNZTÁRAK ETIKAI KÓDEXÉRŐL, ETIKUS MAGATARTÁSÁRÓL.

      Világszerte a megbízhatóság, az etikus magatartás képezi a pénzügyi szféra alapját. Ezt az íratlan szabályt csak a perifériákon és átmenetileg sértik meg olyan pénzintézetek, amelyeknek az anyaországban amúgy is rosszul cseng a nevük, rossz az imázsuk. A körültekintő ember a vagyonát nem bízza rosszhírű partnerre, de ez még sokkal inkább igaz kellene legyen az emberi élet, az emberi egészség esetén. Az egészségügy finanszírozásával kapcsolatban elhangzott nyilatkozatok sem többet, sem kevesebbet nem akartak és akarnak mondani, mint azt, hogy életeket csak etikus intézményekre bízhatunk. Magyarországon, ebből a szempontból, számos olyan intézmény, amelyik részt szeretne venni az egészségügy vagy a nyugdíjrendszer finanszírozásban, kívánni valót hagy maga után.

      A társadalombiztosítás jelenlegi önkormányzatai nem legitimek, mivel nem fedik le az érdekeltek teljes körének képviseletét. E helyzet indokolttá teszi a hivatalba lépő kormánynak azon törekvését, hogy a társadalombiztosítást irányító testületeit átszervezze és legitimizálja.

      A társadalombiztosításhoz hasonlóan Magyarországon a biztosítási szakma messze elmarad attól a színvonaltól, amely a fejlett országokban megszokott és természetes. Magyarországon létezik az a mentalitás, hogy nem kell betartani a magyar törvényeket, hiszen azokat később úgyis hozzáigazítják a törvényellenes gyakorlathoz. Például az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi törvény szerint e pénztárakat kizárólag természetes személyek hozhatják létre, mint tulajdonosok. A tagok a tulajdonosi jogaikat többek között az igazgatótanács tagjainak megválasztásával gyakorolják, polgári jogi megbízási viszonyt hozva létre a tagság és az igazgatótanács tagjai között. E polgári jogi kapcsolatból következik, egyben az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény ki is mondja, hogy a pénztárak, azok igazgatótanácsa függetlenül kell működjön a munkaadóktól, szolgáltatóktól, politikai, vagy érdekképviseleti szervezetekről. Több nyugdíjbiztosítási reklám alapján feltételezhető, hogy egyes szolgáltatók függő viszonyba hozták a pénztárakat, azok igazgatótanácsát. Több reklám negatív és megalapozatlan adatokat közöl versenytársairól, félrevezeti a tagtoborzás során a potenciális tagokat, olyan tevékenységet, szolgáltatást hirdet meg, amelyekhez nincs engedélye.

      A pénztárak elfogadhatnak adományokat, amelyeket az adakozó költségként számolhat el. Amikor egyik- másik pénztár az alapításhoz, az infrastruktúra létrehozásához, vagy reklámtevékenység céljából adományt kap, ez nem tekinthető befektetésnek. Ha az adományt befektetésnek tekintve az adakozó szerződéses vagy más úton függő helyzetbe hozza a pénztárat, akkor nem jól megszolgált haszonról, hanem korrupcióról van szó. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak és a magánnyugdíj pénztárak a polgári világ legjelentősebb szervezetei, ezért minden olyan kísérlet, amely ezeket a szervezeteket függő helyzetbe kényszeríti, az ország amúgy is gyenge középrétegeinek, polgárságának jogfosztottságát, meggyengítését idézi elő.

      A pénztárak igazgatótanácsainak tagjai polgári jogi kapcsolatban vannak a tagsággal, ezért személyes anyagi felelősségük van minden olyan esetben, amikor az általuk előidézett, vagy segítségükkel fenntartott függő helyzet a tagok megkárosítását, például a befektetések hozamának csökkenését eredményezi. Az egészségpénztárak olyan független polgári szervezetek, amelyek alkalmasak arra, hogy a tagjaikat, érdekeltté tegyék az egészségvédelemben és megelőzésben. E pénztárak függő helyzete nemcsak anyagi veszteségek forrása lehet, hanem veszélyezteti a pénztárak egészségmegőrző szerepét, a tagok felelősségteljes magatartását.

      A vagyonbiztosítás terén sokszor tapasztalunk olyan marketing politikát, ahol a hangsúlyt agresszív ügynöki tevékenységre helyezik, nehezen áttekinthető szerződéseket íratnak alá az ügyfelekkel, amely számukra félreérthető. A félreértésre csak akkor derül fény, amikor a káresemény bekövetkezését követően kiderül, hogy a biztosító nem fizet, mivel az adott esetre a szerződés nem terjed ki. Néhány biztosító társaság fenti piacorientációja szöges ellentétben áll az iparilag fejlett országok marketingjének vevőcentrikus és szükségletcentrikus elveivel és a biztosító társaság hosszú távú érdekeivel. Egy ilyen magatartás megrendítheti az emberek bizalmát az egész biztosítási szakmában.

      Az egészségbiztosítás terén problematikus a vagyonbiztosítási módszerek alkalmazása. Vagyonbiztosítás esetén mennél nagyobb vagyont akar valaki biztosítani, a biztosító társaság annál nagyobb biztosítási díjat kér, tehát többnyire a tehetősebbek fizetnek magasabb biztosítási díjat. Az egészségbiztosítás terén viszont éppen a szegényebbek betegebbek. Ha az ő számukra a nagyobb kockázat alapján nagyobb biztosítási díjat határoznak meg, ez esetben éppen a szolgáltatásra rászorulók nem lesznek képesek a biztosítási díjat megfizetni, ezáltal kiesnek a biztosítási rendszerből. Ezért több ország, többek között Hollandia és legutóbb New York állam törvénye szerint a biztosító társaságok csak úgy köthetnek egészségbiztosításra szerződést, ha a díjmeghatározásnál nem veszik figyelembe az egyéni egészségi kockázatot. Újfent hivatkozhatunk arra, hogy ezek a törvények az egészségügyi szolgáltatásokat finanszírozó cégek érdekeit is szolgálják, hiszen nem nézhet hosszú távú siker elébe olyan cég, amelynek tevékenysége tömegek ellátatlanságát vonja maga után.

      Ilyen előzmények után a kérdés az, hogy milyen feltételeket kell teljesíteni azoknak a szervezeteknek, amelyek részt vállalnak az egészségügy finanszírozásában. Össztársadalmi érdek, hogy az egészségügy és annak finanszírozása egységes társadalombiztosítási rendszerben, mindenki által áttekinthető módon történjék. Ez feltételezi a járulékbeszedés egységes rendszerét és egy országos egészségpolitikának megfelelő szétosztását. A társadalombiztosítási rendszer szolgáltatásait célszerűen egészségpénztárak egészíthetik ki, amelyek szerződéses alapon a társadalombiztosítás decentrumaként is működhetnek. Az egészségpénztárak a tagok tulajdonosi helyzete következtében a tagok felelősségteljes viselkedése, a megelőzés, az árkontroll, a polgári életforma erősítése szempontjából a leghatékonyabb szervezetek. A biztosító társaságok a társadalombiztosítási és egészségpénztári rendszertől függetlenül egyéni egészségbiztosítási konstrukciókat ajánlhatnak fel azoknak, akiknek anyagi helyzete ilyen biztosítás megkötését megengedi. E rendszeren belül minden érdekelt megtalálhatja a profiljának megfelelő szerepet és a hosszú távú érvényesülést. Mindegyik finanszírozó esetén a működési engedélynek feltétele kell legyen a jogszabálykövető etikus magatartás.

     A helyes piaci orientáció a finanszírozó szervezetek részéről túlmegy a törvények betartásán, azaz a szervezet tevékenysége központjába az ellátott személyt, a vevőt állítja úgy, hogy közben az össztársadalmi érdekeket is figyelembe veszi. Az ilyen piaci orientáció hosszú távú bizalmat ébreszt a partnerekben, ami a szervezet prosperitásának alapja. Az ellátottak, vagy vevők bizalmának megszerzése érdekében ezek a szervezetek a törvények betartásán túl, önként felvállalják etikai normák betartását. A Magyar Pénztárszövetség ezt a folyamatot segítette elő, amikor az országban tevékenykedő összesen öt további pénztárszövetséggel összefogva, első lépésként az önkéntes és magán nyugdíjszolgáltatással kapcsolatban, megalkotta a pénztárak etikai kódexét.

Dr. Skrabski Árpád
a Magyar Pénztárszövetség elnöke