1996 - KÖRKÉP AZ ÖNKÉNTES KÖLCSÖNÖS BIZTOSÍTÓ PÉNZTÁRAKRÓL

     A JÓL MŰKÖDŐ SZOCIÁLIS VÉDŐHÁLÓ KIALAKÍTÁSÁBAN, azaz a stabil finanszírozásban (források, módszerek) és a magas színvonalú szolgáltatásban megfelelő szerepet kell kapnia mind az állami, mind a magánszektornak. -
- Ez utóbbit a források tekintetében az önkéntességgel, a szolgáltatás esetében pedig a közvetlen állami irányításon kívüliséggel jellemezhetjük. A magánszektor két fő formája a 'for profit és a 'not for profit' (közhasznú) szféra. A szociális rendszerek kialakításában ezekből az alapelemekből felépülő bármely konstrukciónak lehet szerepe, de az, hogy az egyes konstrukciók milyen jelentősséggel bírjanak az érdekeltek konszenzusán kellene, hogy nyugodjon. A véleményformálásban, döntéshozatalban alapvető az ország, illetve régió társadalmi, gazdasági helyzetének, hagyományainak figyelembe vétele, a hazai és külhoni tapasztalatok megosztása és elemzése, valamint az egyes konstrukciókkal kapcsolatos alapvető információk, előnyök és hátrányok közzététele, a torzításmentes tájékoztatás.
     Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak (ÖKBP) egyesítik magukban a magán és az állami szektor előnyeit. Ez egyrészt az önkéntesség, és a decentralizáció hatékony működésre ösztönző hatását, másrészt a közhasznúságot jelenti (a rendelkezésre álló erőforrások szűkössége, mi több folyamatos szűkülése mellett nem engedhető meg ugyanis, hogy a rendszerből extraprofitot vegyenek ki). A hatékony, közhasznú működés mellett, amellyel hozzájárulnak a szociális rendszerek stabil, hatékony és magas színvonalú működéséhez, az ÖKBP-k jelentősége túlmutat a szociális védőhálóban betöltött szerepénél. A szolidaritáson alapuló működés, amely megfelel a régió hagyományainak, valamint a társadalmi öntevékenység elősegítése és szélesítése erősíti a középrétegeket, és így amellett, hogy növeli részvételüket a szociális rendszerek pénzalapjainak kezelésében, gátat szab a társadalom végletes kettészakadásának, erősíti a demokráciát. Ezen hatásoknak különös jelentősége van a közép-kelet-európai régióban, ahol a gazdasági problémák, az elszegényedés és a növekvő létbizonytalanság könnyen a demokratikus átalakulás ellen fordíthatja a lakosságot.
     Konszenzus a szociális védőháló rendszerének reformjával kapcsolatosan csak akkor képzelhető el, ha mindenki, aki a döntések meghozatalában érdekelt (ez jelen esetben nem csak a döntéshozókat, hanem az egyes országok egész lakosságát jelenti) rendelkezik a véleményének kialakításához szükséges összes fontos információval. Mivel a 'for profit' társaságok tőkeerősek, jól képzett apparátussal és nagy érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek, fennáll a veszélye annak, hogy egyoldalú információközléssel, kampányokkal, valamint a döntéshozók befolyásolásával jogtalan előnyhöz jutnak a reformok irányvonalának meghatározásában. Az ÖKBP mozgalmak hátrányban vannak ugyanakkor abban a tekintetben is, hogy kialakulásukhoz, fejlődésükhöz időre van szükség, hiszen egy ebben a régióban új gondoskodási formát képviselnek. A szociális rendszerek reformját nem szabad egyszerre, egyik pillanatról a másikra véghez vinni, hiszen amellett, hogy célszerű időt hagyni az életképes modellek kialakulásához, lehetőséget kell adni az embereknek a tervezéshez, illetve a változásokhoz való alkalmazkodáshoz.

A LÉTEZŐ TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁS:
     A Magyarországon végbement rendszerváltást követően az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvényt 1993. november 16-án fogadta el a parlament. A törvényt a képviselők 97, 8 %-os többséggel szavazták meg. A Segélyegyletek Nemzetközi Szövetségének /AIM/ segítsége meghatározó volt a törvényalkotásban.
     A társadalombiztosítási rendszer megreformálása ezzel egyidőben kezdődött. Mára a társadalombiztosítás önkormányzat alatt áll, jogilag független az államtól, de működését az állam felügyeli. A társadalombiztosítás stratégiája jól meghatározott alapelveken nyugszik. A rendszerváltás számos problémát is hozott magával, amelyek csak a szolidaritáson és non-profit orientált gondoskodáson - amely senkit sem zár ki, spontán, önkéntes és demokratikus - nyugvó megoldásokkal orvosolható.
     Miután az Országgyűlés elfogadta az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvényt, "a non-profit, illetve társadalombiztosítási területen dolgozó pénzügyi tanácsadói illetve a pénzügyi igazgató" minősítés bekerült az okleveles tanfolyamok hivatalos jegyzékébe. Mindkét oklevél megszerzésének szakmai és vizsgakövetelményeit a pénzügyminisztérium 1995/2 rendeletének 12. és 16. számú melléklete határozta meg. Az oklevéllel rendelkező szakértők az Önkéntes Kölcsönös Segélypénztárakról szóló tv. (1993. évi XCVI tv. 61. Ő.) értelmében mind biztosítási szakértőként, mind pénzügyi befektetést végző szakértőként alkalmazhatók a pénztáraknál. Az oklevéllel rendelkező szakértők, a jogszabályok értelmében betölthetik a társadalombiztosítási képesítést igénylő munkaköröket.
     A segélypénztárak természetes személy és a vállalati (munkáltatói) tagjait illető adókedvezményeket a Társasági adóról szóló törvény, illetve a Személyi jövedelemadóról szóló törvény határozza meg (illetve módosítja minden évben). A pénztárak tagjai társadalombiztosítási hozzájárulásának mérséklését a társadalombiztosítási törvény tartalmazza.

JELENLEGI IRÁNYELVEK:
     Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló törvény értelmében az egészségpénztárak feladata a társadalombiztosítási rendszer szolgáltatásainak kiegészítése, de nem annak a megkettőzése. Ez az alapelv a Felügyeleti Hivatal értelmezésében azt jelenti, hogy tilos az egészségpénztárak számára a társadalombiztosítás által nyújtott szolgáltatás kínálása. Az egészségpénztárak a tagjaik számára szolgáltatásként nyújthatják a megelőzést, egészségvédelem előmozdítását, munkaköri egészségvédelmet, szanatóriumi ellátást, fogorvosi kezelést, amelyeket a társadalombiztosítás nem fedez. Az egészségpénztárak korlátozott rendeltetése megnehezíti a társadalmi gondoskodási rendszerben betöltött szerepének meghatározását. Az egészségpénztárakat a társadalombiztosításhoz való viszonyuk és együttműködésük alapján lehet meghatározni.
     A társadalombiztosítás hosszú távú célkitűzéseiben az önkéntes kölcsönös segélypénztárakat mint természetes szövetségeseit tekinti, aki ugyanazokat az alapelveket osztja. A Társadalombiztosítás és az önkéntes kölcsönös segélypénztárak egyesítve erőiket hatásosabban birkózhatnak meg a szegények és gazdagok, betegek és egészségesek, fiatalok és idősek (rendszerint halmozott) társadalmi kockázataival. Az Országos Egészségpénztár (társadalombiztosítás) kinyilvánította az egészségpénztárakkal való együttműködési szándékát. Az egészségpénztárak a társadalombiztosítás decentralizált egységei lehetnének szerződéses keretben, ha eléggé erősek lennének a szerződéses partneri szerepre. A társadalombiztosításnak meg kell határoznia és csökkentenie a szolgáltatásait, és az egészségpénztárak azokat a szükségleteket elégíthetik ki, amelyeket a társadalombiztosítás nem elégít ki. Ez történt a fogászati kezelés esetében is. Az együttműködés tekintetében a belga vagy a francia példát lehetne követni, ahol az egészségpénztárak rugalmasságukat, és decentralizált struktúrájukat nyújthatják, a társadalombiztosítás pedig a mindkét szervezet tagjai számára a garanciát és biztonságot.
     AZ EGÉSZSÉGPÉNZTÁRAK - AMELYEK A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGPÉNZTÁRAK KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS RÉVÉN A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS SZERZŐDÉSES PARTNEREI LEHETNÉNEK - jólszervezett hálózata kikerülhetetlen feltétele a társadalombiztosítási reformnak. A különböző típusú önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak számát, illetve a Felügyelet engedélyével rendelkező pénztárak számát mutatja az 1. számú táblázat. Az egészségpénztárak száma igen alacsony, csakúgy, mint a meglévő egészségpénztárak tagjainak száma. Szükséges az egészségpénztárak és önsegélyező pénztárak tagjai, valamint a szakértők számának mihamarabbi növelése. /1996-os adatok/

1. Táblázat. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak száma

Az elmúlt két évben a Magyar Kölcsönös Pénztár Szövetség (?) és a Társadalombiztosítás egészségügyi részlegének önkormányzata közös erőfeszítéseket tett az önkéntes kölcsönös egészségpénztár mozgalom fejlesztésére. Az erőfeszítések fő irányai az alábbiak voltak:

• Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak alkalmazottainak képzése
• Az egészségpénztárak szolgáltatásait illető ajánlások kidolgozása
• Felmérni az egészségpénztárak elfogadottságát a különböző társadalmi csoportok részéről.

Képzés:      A jogszabály alapján két fajta szakmai képzés indul az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak leendő igazgatói és alkalmazottai részére.
A) "Pénzügyi igazgató non-profit és társadalombiztosítási területen" képesítés megszerzésére irányuló egy szemeszteres képzést szervezett az ország hét megyéjében a Magyar Pénztárszövetség, a Magyar Népfőiskola Társasággal, valamint a Zsámbéki Tanárképző Főiskolával együttműködve. 2. Táblázat Képesítéssel rendelkező pénzügyi igazgatók száma non-profit, illetve társadalombiztosítási területeken:

B) A "Pénzügyi tanácsadó non-profit és társadalombiztosítási területen" képesítés megszerzésére irányuló öt szemeszteres képzés indult a Zsámbéki Tanárképző Főiskolán, a Magyar Pénztárszövetséggel együttműködve. A tanfolyamot 63 résztvevő hallgatta, a 1995-ben indult második tanfolyamnak 100 hallgatója van.
     A képzés anyagát főleg a Nyugat-európai országok képzési anyagainak adaptációi alkották.
     A biztosítási szakértő (aktuárius) képzés anyagát a Biztosítási Intézet és a Kormány Biztosítási Osztálya készítette. A szükséges pénzt az angol kormány nyújtotta, a Know How alap révén.
     A vezetőképzés tananyagát a KOLPING szervezet magyar és német szakértői készítették, német képzési anyag alapján.
A képzés további anyagát képző tíz kötet elkészítését a holland kormány támogatta.

Felmérés:
     Megvizsgáltuk az egészségpénztárak és a társadalombiztosítás elfogadottságát a tizenhat évesnél idősebb magyar lakosságot reprezentáló 14000 személyen végzett felmérés alapján. A felmérést a Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetem Magatartást Tudományi Intézete végezte, a Magyar Pénztárszövetség részvételével. A felmérést az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozta. Azt az eredményt találtuk, hogy a magyar lakosság 82, 5 %-a igényli a társadalombiztosítás által nyújtott egészségvédelmet, valamint a lakosság 61. 3 %-a kívánja kiegészíteni a társadalombiztosítás szolgáltatásait az egészségpénztárak szolgáltatásaival. Ez azt jelenti, hogy az egészségpénztárak elfogadottsága a magyar lakosság körében igen magas. Ugyanakkor, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról az ismeret igen elenyésző. A megkérdezetteknek csupán 13 %-a tudott a pénztárak szolgáltatásira és az adókedvezményekre vonatkozó kérdésekre válaszolni.

Problémák és megoldások:
     Feltételezzük, hogy az önkéntes kölcsönös egészségpénztárak alapításának és tagtoborzásának nehézségei a nem megfelelő törvényi szabályozásnak valamint az önsegélyező és egészségpénztárak szerepéről való hiányos ismereteknek tudható be. Ezt a problémát sajtókampány indításával valamint nemzeti párbeszéd kezdeményezésével az önkéntes kölcsönös egészségpénztárak szerepéről a társadalombiztosítás reformjában lehetne megoldani. A nemzeti párbeszéd magába foglalná a közélet széles rétegeit, politikusokat, munkáltatók képviselőit, csakúgy, mint a szolgáltatókat.
     A kampány egyik célja lehetne a társadalombiztosítás és az egészségpénztárak együttműködését kitűző hivatalos politika fejlesztése, beleértve egy új megfelelő törvényi szabályozás előkészítését.