H Í R L E V É L

VII. évf. 2. szám A Magyar Pénztárszövetség tájékoztató kiadványa 2001. június

     Az önkéntes nyugdíj- egészség- és önsegélyző pénztárak és magánnyugdíjpénztárak irányítási struktúrájának elemzése nem nélkülözheti ezek jogi státuszának vizsgálatát, mely jogi státusz karakteresen elválasztja azokat a pénzügyi szervezetek világától annak ellenére, hogy mint szolgáltató szervezetekhez több szálon is kötődnek azokhoz. Ez a kötődés azonban nem jelent többet annál az üzleti kapcsolatnál, mely a társadalom más gazdasági szereplői által is szükségszerűen igénybevett pénzügyi szolgáltatás a gazdálkodási tevékenységük bonyolításához.
     Ennek az alapvetésnek a tükrében, ha megvizsgáljuk a pénztárak jogi státuszát akkor az önkormányzatiság elvének alkalmazását a következő érvek indokolják:

     A Magyar Köztársaság Alkotmánya 70/D.§ (1), a 70/E.§ (1) alkotmányos rendelkezésekkel összefüggésben az 1993. évi XCVI., valamint az 1997. évi LXXXII. törvények "Preambuluma" az alábbiak szerint rendelkezik: " A szociális biztonság erősítése sürgető társadalmi érdek. A szociális biztonságot szolgáló rendszerek újjáépítése, a szolidaritás, rendszerszerűség, a kiszámíthatóság és az önkéntesség elve alapján a szociális piacgazdaság kiépítéséhez nélkülözhetetlen. Az ezt szolgáló önkéntes pénztárak, új intézményes formát adnak az öngondoskodásnak, s tartósan befektethető források bővítésével elősegítik a hazai tőkepiac fejlődését. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak meghonosítása Magyarországon a társadalombiztosítás reformjának szerves része. A pénztárszervezet és működési forma bevezetése új intézménytipusként a hazai jogrendbe történő illesztése érdekében az Országgyűlés a következő törvényt alkotja."
     "Az állam az Alkotmányban foglalt elvek szerint a kötelező társadalombiztosítási rendszer és az ehhez kapcsolódó magánnyugdíjrendszer útján gondoskodik időskor és megrokkanás esetén az állampolgárok biztonságáról."
     A törvények preambulamai az alkotmányos alapelvekre hivatkozva határozzák meg új intézménytipusként a pénztárakat. A jogalkotó e szervezeteket a társadalombiztosítással együtt, a szociális ellátórendszer részének tekinti.
     Mindkét pénztártipust a vonatkozó törvények önkormányzati elven működő, az alapító és a csatlakozó tagok önkéntes szervezeteként határozzák meg (1993. évi XCVI. törvény 1.§, 1997. évi LXXXII. törvény 5.§ (1) - ez utóbbinál a nem pályakezdők lehetősége volt 2000. aug. 31-ig. A kölcsönösség, öngondoskodás, szolidaritás mellett az 1993. évi 3.§ (8) bek. határozottan kimondja, hogy "a pénztár gazdálkodásának eredményét sem osztalék sem részesedés formájában nem fizetheti ki, azt csak az alaptevékenység érdekében használhatja fel (nem haszonelvű működés)".
     A pénztárak nyilvántartásba vételi szabályai is a nem haszonelvű működést támasztják alá. Mindkét esetben az adott pénztár székhelye szerinti illetékes fővárosi, illetőleg megyei bíróságok járnak el nemperes eljárás keretében, amelyek a társadalmi szervezetek bejegyzésével kapcsolatban intézkednek (1993. évi XCVI. törvény 6.§ (1), 1997. évi LXXXII. törvény 16. § (1). A bejegyzés konstitutiv hatályú, az alapszabály keltére visszamenő hatállyal. A szabályozás ebben a vonatkozásban is egyértelmű, kifejezetten a társadalmi szervezetekhez hasonló, azokkal párhuzamos jogi szabályozást alkalmaz a jogi státusz megszerzése terén is.
     Más vetületben, adózási szempontból is megállapítható e szervezetek "különállása". Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 20.§ -ának (5) bekezdése adóbevallás benyújtásakor is az alapítvánnyal és a társadalmi szervezetekkel együtt említi a pénztárakat. Az 1996. évi LXXXI. törvény (a társasági adóról) 2.§-ának (2) bek. g.) pontja, az alapítvánnyal, közalapítvánnyal, társadalmi szervezettel, köztestülettel és az egyházzal együtt határozza meg mint adóalanyt. Sőt az adomány elszámolásának módjában is közhasznú szervezetek mellett említi. Az adóalap megállapításánál is e szervezeti körbe utalja a pénztárakat.
     Különös szabályozás érvényesül az 1996. évi LVII. törvényben a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról. A törvény személyi és tárgyi hatálya ugyanis nem terjed ki a pénztárakra. Ebben a tekintetben az alapítványi és egyesületi körből is kiemeli a pénztárakat, hiszen rájuk is vonatkozik a hivatkozott törvény.

     A fenti jogszabály elemzésből kiviláglik az a törvényalkotói szándék egyben gesztus is amely az állampolgárok önkéntes elhatározásából létrehozott - állami feladatot is átvállaló - szervezetek belső működésében, e szervezetek egymáshoz való viszonyában teljes mértékben épít önkormányzati szerveik által hozott döntésekre, autonóm szabályozási rendjükre.
     A pénztárak a pénztártagok tulajdonában vannak. A tulajdonosi jogaikat közvetlenül, és/vagy választott képviselőiken keresztül gyakorolják. A tulajdonosi szervezet működésére, ellenőrzésére vonatkozóan a törvényi szabályozás keretei között hoznak belső szabályokat, állítanak fel testületeket.
     Ezek intézményei: közgyűlés, küldöttközgyűlés, részközgyűlés, igazgatótanács, ellenőrző bizottság, illetve közgyűlési határozattal létrehozott szakbizottságok.
     A pénztárak legfelső döntéshozó szerve a közgyűlés, küldöttközgyűlés, részközgyűlés.
     Emlékeztetőül a közgyűlések kizárólagos hatáskörébe tartozik:
- Az alapszabály elfogadása és módosítása,
- az igazgatótanács elnökének és tagjainak megválasztása, visszahívása és díjazásuk megállapítása,
- az ellenőrző bizottság tagjainak és elnökének megválasztása, visszahívása és díjazásuk megállapítása,
- az igazgatótanács beszámolójának elfogadása, a mérleg megállapítása, döntés az eredmény felhasználásáról, vagy az egyes tartalékokban mutatkozó hiány rendezéséről,
- a pénztár éves és hosszútávú gazdálkodási tervének elfogadása,
- az alapszabály által meghatározott körben a munkáltatói taggal (tagokkal) kötött szerződés jóváhagyása,
- a tevékenységi engedély jogerőre emelkedése előtt kötött szerződések jóváhagyása,
- a tevékenységi engedély jogerőre emelkedése előtt a pénztár nevében eljáró személyek, az igazgatótanács és az ellenőrző bizottság tagjai elleni kártérítési igény érvényesítése, további intézkedés a pénztár képviseletére jogosultak ellen indított perekben a pénztár képviseletéről,
- döntés érdekképviseleti szervhez történő csatlakozásról, illetve abból történő kiválásáról,
- döntés a pénztár megszünéséről, szétválásáról vagy más pénztárral történő egyesülésről,
- döntés mindazon ügyekben, amelyet e törvény vagy jogszabály hatáskörébe utal.
     A közgyűlés döntéseit egyszerű szótöbbséggel, egyes esetekben minősített többséggel hozza. Határozathozatalhoz 50%+1 fő jelenléte szükséges.
     Az igazgatótanács a pénztár ügyvezető szerve. Ebben a minőségében gondoskodik a közgyűlés határozatainak végrehajtásáról, a pénztár könyveinek vezetéséről, a pénztár üzletpolitikájának kialakításáról, a pénztár zavartalan működéséről.
     Az ellenőrző bizottság feladata, hogy a pénztár pénzügyi terve és alapszabálya betartása érdekében rendszeresen vizsgálja és ellenőrízze a pénztár gazdálkodását, számvitelét, ügyvitelét, a pénztár fizetőképességének és kötelezettvállalásainak összhangját.

     A közgyűlésben, a választott szervekben biztosított jogokon kívül a pénztártagnak mint tulajdonosnak - különösen az önkéntes pénztárak vonatkozásában - törvényi felhatalmazás alapján, az alapszabályban meghatározott rendben betekintési joga van a pénztár működésébe. Egyéni kezdeményezésre betekinthet a pénztár könyveibe, irataiba, jegyzőkönyveibe - ebből csak a zárt tárgyaláson hozott IT határozatok jelentenek kivételt.
     Annak ellenére, hogy a pénztártagok élhetnek a közvetlen ellenőrzés, a korlátlan betekintés jogával, ezt a lehetőséget csak ritkán veszik igénybe, rendszerint csak akkor, ha közvetlenül veszélyeztetve látják megtakarításaik sorsát. Természetesen e vonatkozásban szerepe lehet annak a korlátozásnak is, mely előzetesen egyeztetett időponthoz és eljárási díjhoz köti - alapszabályban, SzMSZ-ben - rögzítetten ezt a lehetőséget.
     Összefoglalva: az önkéntes pénztárak és magánnyugdíjpénztárak alapításukat, működési rendjüket, szervezeti, döntéshozatali, belső ellenőrzési rendjüket tekintve az egyesületek, tulajdonosi struktúrájukat tekintve pedig - bizonyos megszorításokkal - a szövetkezetek analógiájára jönnek létre és folytatják tevékenységüket.
     Olyan jogi személyiséggel rendelkező, belső önkormányzattal irányított, non-profit gazdálkodó szervezetek, melyben a tulajdonosi jogokat a tagok gyakorolják, működési elveik között a kölcsönösség, a szolidaritás, az önkéntesség meghatározó működési alapelvek.
     A pénztárak felett a törvényességi felügyeletet az ügyészség, míg az állami felügyeletet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete látja el.
     Az állam a tagok érdekeltségét állami adókedvezménnyel is támogatja, de ezzel egyidejüleg fenntartja a jogot, hogy a tagok érdekében különös gondossággal felügyelje a működési alapelvek betartását valamint az itt felhalmozott egyéni megtakarítások értékállóságát. A magánnyugdíjpénztárak vonatkozásában pedig egyéb állami garanciavállalással (garancia alap, központi nyilvántartó rendszer, hozamelvárás előírása, minimális járadék garantálása) vesz részt a tagi érdekeltség megteremtésében.
     Ennek is köszönhető az, hogy eltérően a pénzügyi szervezetek, egyéb gazdálkodó szervezetektől a pénztárak vonatkozásában nem lehetett hallani visszaélésekről, a pénztártagok egyéni megtakarításait veszélyeztető manipulációkról. Ahol elvétve ilyen előfordult ott pont az önkormányzati irányítás hiánya okozta a zavarokat. Egészen pontosan egyetlen olyan kirívó esetről tudunk, ahol az önkormányzati testületet az alapítást kezdeményező személyek és ezek klientúrája helyettesítette, ahol ügynöki díjnak álcázva mentettek ki maguk hasznára jelentős összegeket a gyanútlan tagság rovására.
     Az önkormányzatiság garancia és biztonság a pénztártag és az állam javára. A pénztártag számára azért mert közvetlenül ellenőrizni tudja a pénztár működését, az állam számára pedig azért, mert ez az önkormányzati kontroll garantálja, hogy az állam által biztosított kedvezmények a kívánt cél elérését szolgálják.
     Természetesen tudunk azokról olyan szándékokról, melyek megpróbálják szétzilálni a kialakult struktúrákat. Képviselőik tanulmányokban fejtik ki - egyben igyekeznek befolyásolni a jogalkotókat - hogy közgazdasági nonszensz a pénztár formula, mely létét csupán az állami kedvezményeknek köszönheti.
     Érveik között gyakran hangoztatják, hogy az ismertetett szervezeti rend és demokratikus működés kerékkötője lehet a gyors piaci alkalmazkodásnak, megdrágítja annak működését, nehézkessé teszi a különböző pénzügyi, befektetési manőverek végrehajtását.
     Valójában míg a társadalom lelkesen fogadta - egy demokratikus intézményrendszerben - a számára felkínált lehetőséget, addig a más gazdasági irányítási modellhez szokott pénzügyi szakemberek egy része még ma is idegenkedik ettől az irányítási mechanizmustól, tulajdonosi szervezettől.
     Emellett a biztosítási szakma kezdetben komoly versenyhelyzetként élte meg a pénztáraknak biztosított jobb adókedvezményeket, mivel úgy gondolták, hogy ez egyes üzleti termékeik iránt csökkenti a keresletet. Ezt az ellenérzésüket később mérsékelte, hogy szinte valamennyi társaság környezetében létrejöttek önálló pénztári szervezetek, melyek ma már a szféra nagyobb részét lefedik.

     Ha megvizsgáljuk, hogy mit is jelent a pénztári önkormányzatiság akkor a következő empirikus megállapításokat tehetjük:
- a pénztáraknak évente két alkalommal kell a közgyűlést, küldöttközgyűlést összehívniuk. Az év első felében, de legkésőbb május 31-ig az éves tevékenység értékelését, és a pénztár éves mérlegbeszámolójának elfogadását kell elvégezni. Míg november-decemberben a következő év gazdálkodásának tervezéséről, valamint a hosszútávú tervekről kell dönteni. Természetesen ezek az űlések alkalmat nyújtanak arra is, hogy a pénztárak e testülete minden olyan kérdésben döntsön melyet a törvények hatáskörébe utalnak.
     Ezeket az eseteket leszámítva rendkívüli közgyűlést kell összehívni, amennyiben a közgyűlés hatáskörébe utalt ügyekben sürgősen kell dönteni, tagságának meghatározott része kéri, vagy az arra jogosult szerv (pl. felügyelet) vagy a pénztár szerve ezt előírja.
     A közgyűlések között a pénztár irányítását az igazgatótanács végzi. Üléseinek számával kapcsolatban a negyedéves gyakoriságot írja elő a törvény. Miután számos kérdésben ennek az operatív testületnek kell dönteni, ezért a pénztárak többségében a megtartott IT ülések száma meghaladja az előírtat. Más esetekben éppen a pénztár belső rendelkezései írják elő az ülések gyakoribb összehívását.
     A pénztár szervezeten belül komoly autonómiát élvez a pénztár ellenőrző testülete. Üléseik számáról maguk döntenek, ezek napirendjeit általában az ellenőrző bizottság éves munkaterve határozza meg, mely tematikus rendben ellenőrzi a gazdasági eseményeken kívül a pénztár alapszabályszerű működését, a pénztár által megkötött szerződések végrehajtását, a pénztári szolgáltatók tevékenységét.
     A pénztári szakbizottságok működéséről viszonylag kevés ismereteink vannak. Jellemzően a pénztárak elsősorban szaktanácsadókat alkalmaznak speciális szakmai feladatok menedzselésére.
     Az irányítási mechanizmusból egyetlen olyan elem ragadható ki bármely más szervezeti formával szemben, mely többlet költséget jelent - ez a közgyűlés.
     A pénztárak költséggazdálkodásának vizsgálatához mellékeljük azt a táblázatot, melyben tételesen kimutatásra kerültek az egyes költség elemek. E táblázatból megállapítható, hogy a küldöttgyűlésekre fordított kiadások nem haladják meg az összes működési költség 10-13 %-t. Ha ezt az arányt a befizetett tagdíjakra vetítjük, akkor az nem éri el annak 0,3%-t sem, ami kevesebb, mint 2002-től a kötelezően megfizetendő felügyeleti díj. Ennek többszöröse a vagyonkezelés vagy akár a letétkezelés díja.
     Költség-haszon elemzés tárgyát képezheti, hogy van e ennek hozadéka a pénztár számára?
     Bizonyára van - ezt a felügyelet is felismerte - mivel bevett gyakorlattá vált, hogy a felügyeleti ellenőrzések határozatainak ismertetését a közgyűléssel rendszeresen előírja a felügyelet, vélhetően abból a megfontolásból, hogy a testület számonkérhesse az igazgatótanácstól az ellenőrzések megállapításait, szükség esetén megvonja annak személyi, szolgáltatói konzekvenciáit.
     A pénztári gyakorlatban jártas személyek ezen kívül is megtapasztalhatták, hogy a közgyűlések külső hatások nélkül is nagyon kritikusan számonkérik az irányító testülettől az elvégzett feladatokat és a működés eredményét. Az önkormányzati testületek személyi összetétele ma már leginkább a szakértelem és a hozzáértés szerint válogatódik ki. Ez önmagában garancia arra, hogy az állami ellenőrzés, a belső ellenőrzés mellett egy harmadik, közvetlen ellenőrzési csatornát nyit a legérdekeltebbek, a tagság számára.
     Ha meggondoljuk, hogy egy könyvszakember, egy befektetési tanácsadó, egy aktuárius kiképzése éveket vesz igénybe tetemes költség ráfordítással, ezzel arányos a belső ellenőrzésben való alkalmazásuk díjazása is. Ezzel szemben a néhány hetes tanfolyamon kiképzett - ellenőrzési készséget szerzett - pénztári aktivista - küldött - saját jól felfogott érdekében őrködik saját, és az általa képviselt tagok vagyona felett ingyen, már magyarázza az ilyen testületek működésének racionalitását. Ezzel nem állítjuk azt, hogy az előzőekben említett szakemberek időszakos vagy rendszeres alkalmazása nélkülözhető. Azért sem mert törvényben rögzített feladataik vannak. A pénztári aktivisták viszont e tevékenységeket is kontrollálják. Ennek szükségességéhez nem is kell különösebb kommentárt fűzni.
     Az ellenőrzésen túl e testületek működésének van egy közösségképző hatása is.
     A kockázatközösség nemcsak a pénztőke felhalmozásában érdekelt, hanem a szervezetben való aktív részvételével olyan társadalmi tőke felhalmozásában is, melynek hatása, hozadéka a társadalom mindennapi életében hasznosul.
     Végül és nem utolsósorban ez a demokratikus működés a bizalmat növeli az intézménnyel szemben, erősíti azokat az állami törekvéseket, melynek nem titkolt célja az öngondoskodó attitüdök erősítése az állampolgárokban, ezzel az állami terhek csökkentése.
     Meggyőződésünk, hogy a pénztárak jelenlegi intézményrendszerének átalakítása jelentős tőkeveszteséggel járna, amely a morális, társadalmi káron kívül a bizalomvesztés következtében az öngondoskodásra fordított tőkefelhalmozás hajlandóságát is csökkentené.

     A pénztárszövetségek nem érdekeltek abban, hogy a pénztárak működési költségeit az önkormányzatisággal összefüggő kiadásokkal csökkentsék - melyek egyébként sem számottevőek - ezzel szemben az ügyviteli előírások ésszerűsítésével, egyszerűsítésével, a fölösleges adminisztárió mérséklésével lehet jelentős megtakarításokat elérni.
     Az állami felügyelet ellenőrzési stratégiájában maga a pénztártagság, a tagság képviseletében megválasztott küldöttek lehetnek fontos partnerek, különösen, ha e utóbbi személyi körrel jó interaktív kapcsolatot sikerül kiépíteni.
     Tapasztaltuk és helyeseljük, hogy ezt a kapcsolatfelvételt a felügyelet elnöke már megtette a pénztárak tagságához írt levelében.
     A nemrégiben elkezdődött bizottsági munka ehhez jó adalékokkal szolgálhat. A bizottságok javaslatai között célszerű lenne a pénztári küldöttek képzésére és továbbképzésére is javaslatot tenni, hiszen a képzett pénztári aktivisták tovább erősíthetnék az államot képviselő felügyelet rálátását a pénztárakra, és javíthatnák az ellenőrzés hatékonyságát, segítenék meghatározni a szükséges beavatkozás stratégiájának irányait és nem utolsósorban az arányait.
     Egy ilyen tartalmú törvénymódosítás kezdeményezéséhez a szövetségek teljes súlyúkkal, szakértelmükkel a kormány számára minden segítséget megadnak.

A pénztárszövetségek megállapításai, javaslatai:
1. A pénztárak önkormányzati szervei az elmúlt években jól látták el feladataikat, ennek is köszönhetően a pénztári szférát elkerülték a komolyabb megrázkódtatások.
2. Az önkormányzati szervek tagjai sorában lezajlott egy olyan kiválasztódási folyamat, mely annak összetételét a szakértelem és a hozzáértés felé tolta el.
3. Az előző két megállapítás ellenére törekedni kell arra, hogy a küldöttválasztásba a képviselt tagság minél nagyobb része vegyen részt és a küldött közvetlen kapcsolatba állhasson az általa képviselt tagsággal.
4. A küldött legyen közvetlen láncszem a fogyasztóvédelemben is.
5. Célszerűnek látszik a pénztári küldöttek, egyéb pénztári tisztségviselők képzésének, továbbképzésének megoldása, különös tekintettel a pénztári gazdálkodás értékelésére, elemzésére, a fogyasztóvédelmet is segítő funkciók ellátására.
6. A képviseleti rendszert fejleszteni kell. A küldöttek teremtsék meg az interaktív kapcsolatot a tagság és a pénztári vezetés között. Legyenek képesek közvetíteni a pénztári vezetés törekvéseit, döntéseit. Viszont a vezetés felé jelezzék a tagság igényeit. A rendszeres párbeszéd teremtsen alkalmat arra, hogy a pénztárak tényleges funkciójuknak megfelelően gazdálkodjanak a tagok vagyonával, egészségpénztárak esetében a tagok egészségével.

Budapest, 2001. június 1.

Czöndör Gyula